Jelenlegi hely

Címlap » A település

Településtörténet

Őskori leletek egyértelmű tanúsága szerint a csiszolt kőkorban ezt a területet is hasznosította az ember. A község környékét elkerülték a hunok és az őket követő avarok is. A Vereckei-hágón érkezett magyarok ugyancsak érintetlenül hagyták a területet. Bár harci események zajlottak itt le az avarok és az őket háborgatók között, de egészen a XIII. századig erdő borította, háborítatlan, senki földjének számított.

A falu története a Mikó család megtelepedésével kezdődik. A területet egy 1273-ból való rendelet tanúsága szerint Kun Erzsébet királyné adta birtokul élete fogytáig egyik hű emberének, Mikónak. Minden történeti munka ezt a személynévből lett családi nevet tekinti a község névadójának.

A XIII. és XIV. századból több adat van arra, hogy a környéken megtelepedett erdőbirtokosok erdőirtásra, erdőgazdálkodásra fogták az embereket. Az erdőgazdálkodásra hozatott betelepülők megélhetése szempontjából fontos szerepet játszott a vadászat is. A Mikó család nemcsak az erdőbirtokosság megalapozásában töltött be meghatározó funkciót, hanem birtokosi mivoltából következően a közéletben is, ahol három évszázadon át hallatott magáról.

Az ország sorsát és jövőjét évszázadokra meghatározó török betörés és a hódoltság másfél évszázada alatt a települést nem érintették a hadi események. Ez a kedvező helyzet tette lehetővé, hogy a XVI. és XVII. században a törökök által meghódított és zaklatott déli területekről jelentős számban költöztek menekülők erre a vidékre.

Sárospatak és Sátoraljaújhely hatására a reformáció tanainak szelleme ezen a vidéken gazdag talajra hullott, sokan tértek át a községben erre az új hitre. Bocskai István fejedelem megjelenése idején, az ellenreformáció terjedése miatt, a község egy időre vallási villongások színtere lett. Ekkor szerveződött újra a katolikus egyház, ennek részeként kezdődött meg Abaújban a görög katolikus lelkészségek létesítése a XVII. század végén. A lakosság Mikóházán is vegyes vallásúvá vált. 1760-ban jött létre a lelkészi hivatal, 1769-ben pedig felépült a település első temploma. Egyes források arra utalnak, hogy a reformátusoknak állt már egy templomuk, ennek azonban nyoma veszett.

A törökök végleges kiűzése, és a Rákóczi szabadságharc eltiprása után - a félelem miatti elszökések, elűzetések mellett - óriási elvándorlás történt a körzetből az ország délebbi vidékeire. Az innen elvándorlók helyére nagy számban érkeztek Ruszin nemzetségűek Mikóházára. Később a mai Széphalom részét képező Hosszúlázból néhány német telepes család is átköltözött ide. Az 1790-es évek elején pedig a Galícia felőli bevándorlás alatt megjelentek az első zsidó családok.

Az 1720-as években Mikóháza új gazdát kapott, ekkor telepedett le itt a Komáromy család, tagjai két évszázadon át játszottak a falu életében meghatározó szerepet. A reformkor idején óriási méreteket öltött magyarországi kolerajárvány a községet sem kímélte, a korabeli krónikák több halálesetről tanúskodnak.

Az 1848-as forradalom, majd szabadságharc idején bizonyos mozgások voltak a községben is, de harci cselekményekre nem került sor. Vannak utalások arra, hogy tépéscsinálással illetve fuvarozással járultak hozzá a lakosok a harci eseményekhez.

A XIX. század utolsó harmadában hazánkban kibontakozó polgárosodás lassan érte el Mikóházát. A falu gazdasági életében ekkor is a mező- és erdőgazdálkodás dominált. Az 1870-évek kivándorlási hulláma nem hagyta érintetlenül Mikóházát sem. Nagyszámban hagyták el falujukat, és a kilátástalanságból az amerikai kontinensen reméltek felemelkedést. Sokuknak sikerült, de nem voltak kevesen azok sem akik csalódottan tértek haza.

A századfordulót megelőző és az azt követő néhány évtizedben korszakos lépések történtek az iskoláztatás terén. Mikóháza községben a görög katolikus egyház működtetett népiskolát. 1905. október 21-én létrehozták a helyi elöljáróságot és megválasztották az első helyi képviselőtestületet. A község vagyona ebben az időszakban fokozatosan gyarapodott, lakosainak száma nőtt, és számos új lakóház épült. A nyugodt, lassú fejlődést és a sok irányú kibontakozást jellemző évtizedeket csak az 1888-ban pusztított tűzvész zavarta meg. Nem így a XX. század első fele, mely a hataloméhes kormányok, uralkodók és politikusok jóvoltából két világégést zúdított a Föld népeire, s ebben a hatalmi versengésben és kivagyiságban a magyar nép is áldozatul esett. A tragikus események Mikóháza község nyugalmát is felbolygatták. Az első világháború európai frontjaira tucatjával kerültek a faluból behívott katonák, akiknek egyharmada soha nem tért vissza a harcterekről. Összesen 45 fő harcolt, elesett 16 fő, a halottakan kívül 4 katona megrokkant. Árvák, rokkantak maradtak a családban. 1933-ban a lakosság áldozatos munkával a frontokon elesettek emlékének turulmadaras hősi emlékművet emelt, melyen felsorolták a 16 hősi halottat.

Az 1918-as polgári demokratikus forradalom idején megalakult a Nemzeti Tanács. A Tanácsköztársaság honvédő háborúja idején az 1919-es tavaszi hadjárat során Mikóházát is elérték a harci események. A szlovák csapatok kiverését eredményező ütközetek során a falut is ekkor foglalta el a Vörös Hadsereg ellentámadása.

A húszas és harmincas években - távol az országos politika zajától - a község békés nyugodt két évtizedet mondhatott magáénak. Ebben az időben folytatódott a háború előtt kibontakozó falugyarapító tevékenység. A sebek behegedtek, a lakók szorgos munkához láttak. A mezőgazdaság megerősödött, s a község más területeken is gyarapodást mutatott.

A második világháború újra feldúlta a falu nyugodt életét. 1944 őszén ezen a területen is jelentős csapatmozgások történtek. A visszavonulóban lévő németek gázoltak át először a falun, majd kiűzésükre érkező román és szovjet csapatok. Szerencsére súlyosabb sebesülésekkel és halálesetekkel járó katonai eseményekre a községben nem került sor. A lakosok ennek ellenére mégis igen komoly anyagi károkat szenvedtek, mert a faluba vezényelt seregek katonái teljesen fosztogatták a családokat. A harcterekre vezényelt és az összecsapásokban részt vevő katonák közül többen fogságba estek a szovjet fronton, de voltak olyanok is akik a nyugati, általában a francia hadifogságot járták meg. Az utóbbiak rövidesen hazatértek, de a keleti frontokon fogságba esett és munkaszolgálatra elhurcoltak legtöbbje soha nem tért haza. A második világháborúban eltűnt 12 katona nevét a Mikóháziak 1989-ben feltüntették a hősök emlékművén.

A háború utáni éveket a szocializmus évtizedei követték, mely időszak alatt a kulturális szint növekedése, az életminőség javulása volt jellemző.  Ebben az időszakban több olyan esemény is történt, mely a község fejlődése szempontjából alapvető jelentőségű, felbecsülhetetlen kiindulópontnak számított. Az ország villamosítási programjának megvalósítása ekkor ért el a Hegyközbe. Mikóházán 1953 végén fejeződtek be a munkálatok, és a villany ünnepélyes átadására 1954. január 9-én került sor. 1962-ben átadták a felújított a helyi kultúrotthon épületét. 1964-ben átalakították és bővítették az általános iskolát. 1967-ben megépítették az új tanácsházat. 1968-ban kialakították az általános iskolai napközi otthont. 1976-ban került sor az ivóvízellátó rendszer főgerincének lefektetésére és a lakások rákötése a rendszerre. 1983-ban új létesítménnyel bővült a falu. A községházával szemben felépült a település új óvodája. 1989-ben a szépen karbantartott temetőben végre elkészült a községi ravatalozó.

Az 1989-es politikai rendszerváltás óta eltelt kilencvenes évek úgy vonult be a falu történelmébe, mint az infrastruktúra fejlesztésének időszaka. Két területen történt jelentős változás: az egyik a telefonhálózat bővítése, melynek hatására az egyéni előfizetők száma megsokszorozódott, a másik a gáz bevezetése. A fenti kedvező tendenciák ellenére ezekben az években újfajta szociális problémák is keletkeztek. A gazdasági átalakulással egyidőben ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliek aránya,  és évről-évre nő a létbizonytalanság.

magyar