Mikóháza

A község lakossága körében úgy ötven-hatvan évvel ezelőtt még elevenen éltek a különböző szokások. Az évszázadok során a falu közössége olyan önmagára nézve tartósan érvényes vagy kötelezően elfogadott követelményeket hagyományozott át generációról generációra, melyek a társadalmi együttélésre, az életmódra, ünnepekre, a munkafolyamat bizonyos elemeire vonatkoztak. Jelentős részüket a falu idősebb nemzedéke máig megőrizte. A helyi népszokások többségét a Mikóházi Népi Együttes tagjai ápolták majd két évtizeden keresztül.

„Gyöngyösbokréta néven azt a rendszeresen visszatérő színházi látványosságot ismerjük, amely parasztcsoportok tánc, ének és játékbemutatóiból állt Budapesten 1931-től 1944-ig, minden év augusztus 20-a táján. A néptáncon, népzenén és a színpadi bemutatókon keresztül egy sajátos kulturális mozgalom bontakozott ki. Hatása a hagyományőrzés szempontjából is jelentős, de abban is, hogy a magyar parasztság körében kulturális területen addig egyedülállóan nagyszámú tömeget mozgatott meg. Nevezhetjük ezt a kulturális mozgalmat a kialakulóban lévő magyar néptáncmozgalom egyik legfontosabb szakaszának is.
A bemutatókon részt vevő csoportokból 1935-ben Bokréta Szövetség, később Magyar Bokréta Szövetség néven társadalmi egyesület alakult. A szövetség összefogta és irányította a „fiókszervezeteket”, és szervezte a bemutatókat. A több mint 100 helyi szervezet a szövetség fennállása alatt mintegy 4000 tagot számlált. Az első budapesti bemutatót a főváros kezdeményezte, majd továbbra is szervezete s anyagilag támogatta. A Gyöngyösbokréta megszervezése, elnevezése, a bemutatók rendezése Paulini Béla nevéhez fűződik. Paulini eredetileg újságíró volt, s különböző irodalmi és műkedvelő színpadi munkák után 50 éves korában kitűnő szervező készségével és ügyszeretetével a népművészeti mozgalom élére. Kora társadalmi és politikai nézeteivel való kompromisszumok útján megnyerte a kormányzat teljes támogatását. A köztudatban a Gyöngyösbokréta-bemutatók és mozgalom emléke máig él. A Gyöngyösbokréta előadásai csak az elemi színreviteli követelményeknek tettek eleget, mégis teret kapott a hagyomány többé-kevésbé hiteles formában való bemutatása.

Mikóháza is része volt a Gyöngyösbokréta mozgalomnak. Amit bemutattak, egy kedves népi szokás: búcsúztatója egy olyan menyasszonynak, aki apátlan anyátlan árva s nem a szülei nevelték föl, míg menyasszonnyá serdült. Aztán párba fogózott nyoszolyó asszonyai, koszorús lányai élén ünnepélyes menetben halad, fehér ruhában, fehér mennyasszonyi koszorúval homlokán. Két vőfélye fogja közre, akiknek magas rangját két keskeny, a végén kevés hímzéssel díszített kendő mutatja. Egyikük tarka kendőkből szerkesztett zászló félét is emel, zöld lombbal a zászlórúd csúcsán. Így halad a menet, vidám énekszóval:

„…….A paszulya szára fölfutott a fára,
Üresen maradat már a Maczkóné háza.

Ez az a történet, amit a mikóházi bokréta, Mikulka János iskolaigazgató fiai, lányai bemutattak. Egy népies mozzanat egy magyar falu életéből. Egyedül Mikóháza maradt a Gyönygyösbokrétában a görög katolikus magyarság egyedüli képviselőjeként.

Egykoron Mikóháza az alábbiak szerint szerepelt a Bokrétások repertoárjában:
Mikóháza (68) Borsod-Abaúj-Zemplén megye (Mikula János tanító) 1934. Leánykar, árva leány lakodalma. 1935, 1936. VIII., 1938. Betlehemes játék. 1939. Rezgős csárdás. 1940, 1942. – ÁNE. Ft. 24., 37., MTA. Ft. 497. Rezgő csárdás, férfitáncok, leánytán

Az együttest Pataki Sándor alapította, aki 1949. augusztus 15-én került a faluba a leváltott régi postamestert helyettesíteni. Megjelenése után rövid idő alatt felmérte a hagyományok, a népzene, a táncolás és a szép énekhangok értékeit. Tanulva-tanítva művészeti vezetővé emelkedett, lelkes, fáradhatatlan munkával, szervező, irányító készségével, felesége támogatásával a község történetében a legsikeresebb és legnívósabb kulturális élet bontakozott ki. A helyi népszokások többsége hamarosan a népi együttes programjára került. Az együttes, célkitűzéseinek megfelelően, sokszínűségre törekedett, több lábon állt. A változatosság gyönyörködtet alapelvet a következő négy területen valósította meg: a népdal, népzene alkalmazásában, a népi tánc színrevitelében, a helyi hagyományok, szokások feldolgozásában és a színjátszásban.
 

A kóruséneklés mellett, főleg az asszonykórusból, önálló műfajjá lépett elő a szólóéneklés. A szép hang, az eredetiség dominált. A helyi szokásokat ismertető néptáncok feldolgozásai a legnépszerűbb produkciók közé tartoztak. A táncokat a legkisebb gyermekek is könnyen elsajátították, az ugyanazon táncok számtalan variációban léteztek. Számos színművet dolgoztak fel és adtak elő az évek során, melyben az egyéni szunnyadó képességek prózai szerepekben is megmutatkoztak.

A népi együttes sokoldalú munkája a hatvanas évek elejére teljesedett ki, érte el teljesítményének csúcsát. Az összeszokottság, a zenei és mozgásanyag, a kicsiszolt énekhang, a prózai művek szerepeinek, karaktereinek megformálása mind-mind erre az időre érte el a legmagasabb szintet. 1962. június 3-án az együttes művészeti vezetője kapta meg a "Szocialista kultúráért" kitüntetést, augusztus 26-án pedig méltán érdemelte ki az egész együttes is a hasonló díjat. 1965-ben az együttes túl volt már a 250-ik előadásán. Bejárta az egész országot. Megfordult a Dunántúlon, 5 alkalommal lépett fel Budapesten, beutazta Szabolcs-Szatmár megyét, s otthonosan mozgott saját megyéjében. 1964-ben vezetője hosszabb időre kórházba került, s mire 1967-ben hazakerült, már nem volt kivel újrakezdeni. Az országos hírnévre szert tett, sikert, elismerést halmozó Mikóházi Népi Együttes 1967 végére megszűnt.

Művészeti vezetője, Pataki Sándor szociológiai pontosságú ráérzéssel indokolta a bekövetkezett vég körülményeit: "Azt mondják, elkezdeni is, befejezni is idejében kell mindent. Mi jókor kezdtük ... Befejezni meg az idő fejezte be." Igen, mert a a hatvanas évekre jellemző társadalmi mobilitási folyamat a faluban akkor vált tömegessé. A parasztnak nevelődöttek kiöregedtek, a fiatalok ekkor léptek le a faluból, akik már nem akartak parasztok lenni. "S ezt a menekülést, ahogy utánagondolok, az együttesi munka is segítette. Nemcsak azzal, hogy látókörüket tágította ... Szűk lett nekik a falu. Az együttes önmagát számolta fel. Mikor ezek a fiatalok kezdtek elhelyezkedni, nem otthon találtak, illetve otthon nem találtak megfelelő lehetőséget rá, szétszóródtak az országban, vagy bejárók lettek, továbbtanultak."

A Mikóháziak, az egykori együttesi tagok az évek múlásával sem feledték kedvenc "Sanyi bácsi"-jukat.