Skip to Main Content

Településterv Partnerségi egyeztetése

Tisztelt Partnerek!

Értesítjük önöket, hogy Mikóháza Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mikóháza község Településtervének készítését határozta el.

Annak érdekében, hogy az épített környezet alakítása és védelme során a közérdekű intézkedéseket és döntéseket megelőzően, illetőleg azok végrehajtása során biztosítani tudjuk a nyilvánosságot és a közösségi ellenőrzés lehetőségét a településterv, a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet készítésével és módosításával összefüggő helyi partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 11/2023. (VI. 23.) önkormányzati rendeletben (a továbbiakban Önk. rendelet), továbbá a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendeletben foglaltak alapján partnerségi véleményezésre bocsátjuk.

Az Önk. rendelet 2. §-ban foglaltak szerint „a helyi partnerségi egyeztetésben partnerként részt vehet a Mikóháza közigazgatási területén, a tervezéssel érintett területen
a) állandó lakóhellyel vagy ingatlantulajdonnal rendelkező természetes személy;
b) székhellyel, telephellyel vagy ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezet;
c) történelmi egyházi közösség;
d) működő települési nemzetiségi önkormányzat;
e) működő olyan bejelentett érdekképviseleti vagy civil szervezet, amelynek az alapító okirata, alapszabálya szerinti tevékenységi köre kiterjed a településtervvel, a kézikönyvvel, vagy a településképi rendelettel kapcsolatos ügyekre, kérdésekre, szabályozási területekre.”

Az Önk. rendelet 3. §-a szerint a partnerek tájékoztatása a hirdetménynek a település honlapján – vagy ennek hiányában a helyben szokásos egyéb más felületen – történő közzétételével történik.

Az Önk. rendelet 4. § (1) bekezdés szerint a partner a hirdetmény közzétételét követő 8 napon belül a közösségi érdekre vagy a jogos magánérdekre vonatkozóan véleményezheti a dokumentációt. /A dokumentáció a hirdetmény alatti linkre kattintva érhető el./

Észrevételeiket írásban Mikóháza Községi Önkormányzat címére (3989 Mikóháza, Szabadság u. 10.), illetve elektronikus levélben az mikohaza@mikohaza.hu e-mail címre megküldve a partnerségi egyeztetés ideje alatt tehetik meg.

A vonatkozó jogszabályok alapján a partnerségi egyeztetésre biztosított időtartam 8 nap.
Mikóháza, 2026. október 21.

Frankó Tamás s.k.
polgármester

dr. Séra Róbert s.k.
jegyző

A hirdetmény kifüggesztésének napja: 2026.10.22.
A hirdetmény levételének napja: 2026. 11.02.

A tervek és az építési szabályzat itt tekinthetők meg:

Önkormányzati Hivatal

Munkarend:
hétfőtől-csütörtökig 7.30-16.00 óráig,
pénteken 7.30-13.30 óráig.

Ügyfélfogadás
Hétfő: 08.00-12.00
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 12.00-16.00
Csütörtök: 8.00-12.00
Péntek: 08.00-12.00

(Térkép)

Legújabb híreink

==========
Pályázati infóblokk megnyitása
× Széchenyi Terv Plusz Pályázati Infóblokk nagy méretben